Egy gyönyörű vízivárosi műemlék a Budai Várnegyed szélén: itt élt egykor Hunfalvy János
20/03/2024
Képről képre – Amikor minden tökéletes
Van úgy, hogy azt érezzük, most minden tökéletes, s legszívesebben megállítanánk az órát, hogy maradjon minden így, örökre. A tökéletesség érzéséhez persze nem kellenek nagy dolgok. Sőt, igazából a kicsiségek, az apróságok képesek igazán eltölteni az embert a végtelen boldogság érzésével; azok a dolgok, amelyek teljes egészükben az emberen múlnak: a jól elvégzett munka, a jóízű falat, a jó társaságban eltöltött értékes idő, vagy az a boldogító semmittevés, ahogyan a természet csodáit szemlélve – nagy vizek partján, szemben a naplementékkel, hajnali derengésekkel, párás völgyek fölött – egyszerűen átadjuk magunkat az idő múlásának. Ami pedig a képzőművészetet illeti, nagyon ritkán sikerül ezeket a tökéletesen boldog pillanatokat úgy megjeleníteni, hogy az ábrázolás elkerülje mind a nosztalgikus érzelgősség, mint az erőltetett tökéletességvágy szélsőségeit. A tökéletesség ugyanis egy eszmény, amire törekszünk, s amit leginkább akkor érünk el, ha nagy bölcsen beletörődünk abba, hogy minden nem lehet tökéletes.
Csók István (1865–1961) festménye, a „Keresztpapa reggelije” egy ilyen tökéletes „boldogság-kép”. Úgy érezzük, hogy ez a derűs bácsika a friss, zöldellő tájban azt az életeszményt testesíti meg, amit mi magunk is szeretnénk megvalósítani. Jó levegő, jó kedély, egészség, dúsan, de nem hivalkodóan terített asztal, s mindehhez természetesen szép idő egy szép nyári napon. Így szeretnénk élni. De hogyan lehet mindezt hitelesen ábrázolni; úgy, hogy ne legyen sem az öncélú és tolakodó gazdagságnak, sem a mohó fogyasztásnak a képe? Az első és legfontosabb mindenképpen az, hogy az ábrázolt személy rokonszenves legyen. Csók remek dramaturgiai érzékkel nem egy szép fiatal hölgyet, de nem is egy deli ifjút jelenít meg, hanem egy idősebb urat. A jólét ellenpontjaként ott van a közeli öregség is. A néző, ha be akar lépni a kép világába, akkor a friss kalács és a főtt tarja mellé vegye magára azt a hatvan-hetven esztendőt is, amivel mindezt ez a kedves öregúr kiérdemelte. A hitelesség másik feltétele a jól megválasztott kompozíció. Ez a kép egyszerre portré, tájkép és csendélet is, így ez a műfaji választékosság és kiegyenlítettség is a harmónia érzetét keltheti föl bennünk. S végül az sem elhanyagolható kritériuma a hitelességnek, hogy mennyire valós az élmény, ami a képen megfogalmazódik. Csók István egy 1955-ös interjúban mondja el, hogy a kép a Balatonon készült, s hogy egyik rokonát, Öreg Bélát, az egykori bírót festette meg keresztapaként.
Csók édesanyja, Öreg Julianna a Fejér megyei Pátkáról származott, mint ahogy a tudós bölcsésztanár, Öreg János is, aki 1884-ben Debrecenben telepedett le. A kép modellje, dr. Öreg Béla szintén Debrecenben volt bíró, majd 1921-től ügyvéd. Öreg Béla életéről nem sokat tudunk, de kortársunk, a soproni költő, Both Balázs 2010-ben érzékeny versben állított emléket a festményen megörökített keresztpapának, s annak az egész békés kornak, aminek a háború után megmaradt romjait az ötvenes évek pusztították el véglegesen:
„keresztapámról ez maradt
ki negyven évig nagy lánggal égett
reggeli után a kertben pipázva
várja a bőséges ebédet
hamiskás mosoly az arcán
a holdszőke cselédlány tálal
Kató pengeéles pillantást vált
hervadó keresztanyámmal
hogy úgy néz ki mint egy detektív
irigyeltem halálosan
listára került a házat lezárták
és ötvenegyben szívroham”
kép:
Csók István: Keresztpapa reggelije, 1932
olaj, vászon, 90,5 × 81,5 cm
Magyar Nemzeti Galéria
szövegBellák Gábor
